|
 Ha a be nem avatott hétköznapi ember szemével nézünk körül egyes gyógyítók háza táján, és ártatlanul szemügyre vesszük őket "működés" közben:
- azt, aki nem mer kezet fogni, mert ráragadnak a negatívok;
- azt, aki söprögeti a semmit a páciens körül, és
- azt aki a lesöpört semmi elől elugrik;
- azt, aki felhívja betege figyelmét, hogy térdig gázol a negatív erőkben;
- azt, aki nem mer leülni, mielőtt ingájával, vagy vesszejével be nem méri a szék erőterét;
- azt, aki bizalmasan elárulja, hogy ő Szent János apostol reinkarnációja, és minden szava szent kinyilatkoztatás;
- azt, aki a Szíriuszról jött gyógyítani;
- azt, aki ufókkal hál, és a kezén lévő apró anyajegyek nem mások,
mint ufóstársainak csillagtérképe;
- azt, aki az étel fölött körkörös mozdulatokat téve állapítja meg,
hogy az ennivaló "biopozitív"
- azokat, akiknek szájából csak úgy röpködnek a szanszkrit,
japán, görög, latin, ó- és középkori mágikus,
alkimista szakkifejezések (hibás kiejtéssel,
anélkül, hogy az értelmükkel tisztában lennének);
- azokat a látókat, akik dugóhúzó-spirálban látják távozni vagy érkezni a jó vagy rossz, szárnyas vagy szárnyatlan szellemeket, a betegség okozóit, és felsorolni is lehetetlen, milyen csodákat láthatunk.
Bizony a gyanútlan szemlélőnek egytől egyig hibbantnak látszanak.
Néhány tájékozódási pont:
Azokról és azoknak, akik tiszta szívvel és jó akarattal igyekeznek segíteni a szenvedőkön, de semmi "különleges" nincs bennük, ezért vagy szégyellik magukat, vagy el akarják sajátítani az elsajátíthatatlant, vagy tettetik a csodát.
Azoknak, akik tétován állnak a számtalan extraszenz, látó, szellemgyógyász, különleges energiájú gyógyító híre hallatán, és nem tudják, kihez forduljanak.
Azoknak, akik különös dolgokat tapasztalnak, és megijednek önmaguktól, hátha megőrültek.
Nem mindenki hibbant, aki annak látszik.
Mert valóban vannak átlagot meghaladó érzékenységű emberek. Megérzik a számunkra érzékelhetetlenül finom erőtérváltozásokat és érzik azt is, hogy ezek jó vagy rossz hatással vannak az emberi szervezetre. Vannak valóban látók, akiknek látási élmény formájában jelenik meg egy-egy szervi elváltozás, működési rendellenesség. Rendhagyó érzékelésük nem nagyobbá, többé, értékesebbé teszik őket, hanem csupán mássá. Önmagukban közömbös adottságok ezek, amelyek egyaránt használhatók jóra, rosszra egyaránt.
Azért akadnak hibbantak is.
Ha valaki azzal áll elő, hogy ő Napóleon, tudjuk, kivel van dolgunk. Manapság Napóleonnak lenni nem sikk. Van helyette a Szíriuszról érkezett égi küldött, vagy újjáéledt evangélista, egyiptomi főpap vagy főpapnő, atlantiszi uralkodó ... és sorolhatnánk.
Ők azok, akik valódi nagyságukat fel nem ismerve, vélt jelentéktelenségükre a gyógyírt ezen hagymázas elképzelésekben vélik megtalálni. Öleljük őket a szívünkre, hogy szeretetünk melegében rádöbbenjenek arra, hogy igazi nagyságuk nem a képzelt különlegességükben, hanem a szívűkben hordott teljességben van.
Akin látszik, hogy különleges az nem az.
Vagy igazi hibbant, vagy a szürkeségből így akar kitörni.
Kifelé mindig azt hangsúlyozzuk, amiben belülről hiányt szenvedünk.
A gyenge az erejét fitogtatja, a buta okoskodik, a bunkó udvariaskodik, a szürke csillogni akar. A látványos, szinte vásári bio-, kozmo-, univerzális, sőt isteni energiák fitogtatása, a boldog-boldogtalant diagnosztizálás, a másikat tolakodóan gyógyítani akarás, az örökösen aurát méricskélő inga- és vesszőlengetés mögött szánalmas kisebbrendűség húzódik meg.
Minél nagyobb a hókuszpókusz, minél több az okkult homály, annál mélyebb a kétségbeesett üresség.
Ha felismerjük, ne leplezzük le!
Ezzel még mélyebbre taszítanánk vissza abba a gödörbe, ahonnan éppen ilyen eszközzel akar kijönni. Szeretetünk csendje benne is csendet szül. Feleslegessé válik a harsányság.
És megérkezik önmagához
A valódi csodához
Aki valóban különös képességek birtokosa, az sohasem törekszik arra, hogy mások csodálják.
Mert tudja, hogy adottságai nem a másik elismerésének függvényei, hanem egyszerűen vannak. Nem dicsőség, hanem felelősség. Nemcsak áldás, hanem teher is. Ingyenes ajándék a gondviseléstől, hogy gondot viselhessen ingyenes ajándékul. Ha lát, nem beszél róla, hanem tesz a másikért. Nem ijesztget, hanem biztat. A különlegesség nem a viselkedésében van, hanem benne. Egyszerű. Csendes. Ha esetleg csodálják, azt is elviseli.
Aki nem rendelkezik különleges képességekkel, az ne törekedjék rá, úgysem sikerül.
Az extraképességek vagy velünk születnek, vagy sem. Ha nem gyermekkorunkban válik nyilvánvalóvá, hanem később, akkor "időzített bombaként" bennünk "ketyegett".
Képességeink ajándékok. Útjelzők - mutatják a mi egyedi és megismételhetetlen életutunk iránylehetőségeit. Tenni csak azzal tudunk, amink van. Hiányzó képesség nincs. Mindannyian mindent megkaptunk ahhoz, hogy maradéktalanul boldogok lehessünk. Az extraképességek nem "magasabbrendűvé" (ilyen nincs is) teszik birtokosukat, hanem mássá. És minden ember más.
Más csoda.
Az agyunk elképesztő mennyiségű információt dolgoz fel, és ebből elenyészően csekély rész tudatosul. Nem mindent látunk, amit nézünk, és nem minden hangot hallunk, amely megrezdíti dobhártyánkat. A természet egy nagyon körültekintő szűrőmechanizmussal gondoskodik arról, hogy csak a legszükségesebb információk jussanak el a tudatosság szintjére. Ami nem jut el a tudatunkig, arra semmi szükségünk sincs. Az úgynevezett tudattágító technikák éppen ezt a védő-szűrő mechanizmust rombolják le és tesznek minket védtelenné a számunkra illetéktelen információkkal szemben.
A tudat képtelen feldolgozni, értelmezni a rázúduló információtömeget, ezért megzavarodik.
Mindannyian annyit látunk, hallunk, érzékelünk, amennyire nekünk és általunk a Világnak a Teljesség útján kell.
Ami ennél több - az kevesebb.
|
